területi elv: egyházmegyék, egyházközségek, plébániák szervezeti egységét biztosító fölfogás, mely szerint az egyházi közösséghez tartozás alapja a →lakóhely hovatartozása. - A II. Vat. Zsin. (1962-65) óta a ~ halványul, annak tudata viszont, hogy a pléb., bázis-, személyi, élet- és szerz. közösség teljesértékű egyh. lehet, egyre jobban terjed (→személyi plébánia, →személyi prelatúra). A zsin. ui. az eltömegesedés és elnévtelenedés veszélye láttán ismét előtérbe helyezte a Szt Pál-i alapelvet: „Krisztus Egyháza valóságosan jelen van a hívek valamennyi törvényes helyi közösségében, akiket az újszövetségi Szentírás szintén egyházaknak nevez” (LG 26). Ezek a →részegyházak, bármilyen kevés hívő jön is össze Jézus nevében (vö. Mt 18,20; SC 7; AA 18; UR 8), az „összegyház képét mintázzák” (LG 23). Körükben az egységet, szentséget, katolicitást és az apostoliságot kell megvalósítaniok. **

Erdő 2003:311.